Mikor tud írni egy író? (Kulisszatitkok)

Sokan tették már fel nekem a kérdést, hogy: Mikor tudsz írni? Legszívesebben azt felelném, hogy összevissza, vagy a Jó ég tudja!, esetleg még a most már hamarosan is jó válasz lenne. Zavarba jövök a kérdéstől? Van, amikor igen. Tehát mosolygok, határozottan megrántom a vállam és széttárom a kezem.

De most komolyan? Mikor tud írni egy író? Főleg, ha nő, van családja (férj, három királylány, öt macska), más munkája és persze időnként töltődni is szeretne... Mit mondhat azoknak, akik szintén írni szeretnének, és kíváncsiak egy másik szerző működési módjára? Esetleg olyan olvasók, akiket érdekel, mi is van a kulisszák mögött? Talán a korántsem vérprofinak tűnő, mégis személyre szabott módszerem "bevallása" segíthet másoknak is, hogy kevesebb ön-elégedetlenséggel és bűntudattal dolgozzanak. Mint ahogy segíthet megérteni, hogy az író is csak ember...

Agatha Christie esetében úgy szól a fáma, hogy bárhol tudott írni, egyik kedvenc helye a mosdóállvány sarka volt. (Tanúsítom, hogy a vizes helyiségek jót tesznek az ihletnek!) Ezt mindig nagyon szimpatikus megoldásnak tartottam - magam is nagyra értékelem az elcsent percek fontosságát. Ám egyszer, sok évvel ezelőtt olvastam egy cikket egy híres amerikai írónő (ha jól emlékszem, Nora Roberts volt az, de erre nem tenném le a nagyesküt) írói munkamódszeréről. Ezek szerint ő napi 8 (igen, jól látod, napi 8!) órát fordított az írásra. Reggel félrevonult a dolgozószobájába (Istenem, egy saját dolgozószoba!), ebédidőben pihent, majd délután visszatért az írói szentélybe és folytatta az írást.

Egy ideig emésztett a sárga irigység, majd letarolt az elkeseredés. Ezt én biztosan nem tudom megvalósítani! Esetleg majd 70 évesen, amikor már lesz ennyi szabad órám. (Már ha lesz...) Végül felvetettem a fejem, és elfogadtam, hogy ez nálam soha, semmikor nem fog működni. Mert én nem így írok!

Az a legfontosabb, hogy egy író megtalálja a számára legideálisabb munkamódszert. Most egy kicsit hagyjuk figyelmen kívül a családot, a más munkát, és egyszerűen figyeljük meg, hogy mi az, ami a saját habitusunkhoz illik. Az éjszaka csendes óráiban szárnyalunk? Nappal pörög igazán az agyunk? Legyen csend? Ne legyen csend? Nem írunk egyformát és nem írunk egyformán. Magunkévá tehetünk máshonnan jött ötleteket, ha passzol hozzánk (lásd: mosdóállvány), de ne erőltessük, ami nem akar összejönni.

Én hektikus író vagyok. Ami azt jelenti, hogy előre kiszámíthatatlan, mikor megy az írás. Több helyen olvastam már, hogy érdemes naponta írni - ha csak félórát is. Értem a javaslat igazát. Az írás kemény munka. Mert addig csodaszép minden, amíg megszületik bennem a történet, a szereplők, összeáll a cselekmény íve... de aztán le kell ülni a gép elé, és mindennek formát kell adni! Ehhez viszont a kreativitás mellé már türelem, kitartás és elszántság is kell. Ha pedig még a kiadási határidő is ott lebeg a fejünk felett... Szóval, tényleg okos tanács a naponta írni.

De nálam nem működik, pedig kipróbáltam. Két dolog történt. Egyrészt az így - időnként keservesen - írt szövegrészek 98%-a később a Delete gomb áldozatául esett. Másrészt szárazabb lett a szövegem, laposabb a történetem. S mert végül - mindenben! - az hozza el az eredményt, ha az ember lánya vagy fia elfogadja a saját működési módját, végül én is visszataláltam önmagamhoz. Szemrehányások, bűntudat és keserűség nélkül.

És akkor hogyan is írok én?

Először mindig a történet vázlatát alkotom meg. Ennek hagyok időt, és nem erőltetem, mert a legjobb ötletek olyanok, mint a madarak: ketrecben nem szállnak és nem szaporodnak. Ha elkészül a történet vázlata (erről majd bővebben egy későbbi bejegyzésben), és már látom magam előtt a jelenetet (erről is majd külön), jöhet a gépelés! Hullámokban. Van, hogy napokig félretolok minden mást, és csak írok. Szerencsés vagyok, mert a családom és a másik munkám tolerálja ezt. Aztán van, hogy két hétig a kézirat felé sem nézek. Persze a fejemben ilyenkor is dolgozik a történet, de hagyom, hadd tegye meg a maga köreit odabent. Aztán megint írok. Este és éjszaka nem tudok dolgozni. Kitapasztaltam, hogy a legjobb formámat délelőtt és a délután közepén hozom, így ide igyekszem összpontosítani. S bár nincs dolgozószobám, próbálok félrevonulni, amennyire lehet. Az iskolaidőszakot jobban szeretem, mint a szüneteket; a hétköznapok hatékonyabbak írói szempontból, mint a hétvégék.

Emellett mindig hordok magamnál, vagy van a közelemben papír, kisfüzet, mert nemegy ütős párbeszéd, találó leírás a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel, és elszáll, ha nem írom le azonnal.

Elsőre nem tűnik hatékonynak? Pedig nálam az. Apály és dagály - az apály előkészíti a dagályt, dagálykor pedig olyan keményen gépelek, hogy az ujjaim géppuskaként száguldanak a billentyűk fölött. (Egyébként két ujjal gépelek.) Sokáig úgy voltam vele, hogy amit leírok, az már legyen tökéletes, de persze nincs így. Most már szeretem visszaolvasni, csiszolgatni, hozzáírni, elvenni belőle. Az írás formálódik, és az írónak érdemes együtt működnie ezzel a folyamattal.

Tehát fel a fejjel! Bármilyen írói munkamódszer jó lehet, ha testre szabott, ha a segítségével a lehető legjobban haladsz a történettel és még élvezed is!