Könyvek, sorozatok

Mielőtt belemennénk a részletekbe, hadd kezdjem egy rövid történettel... 

Természetesen ezt ki is lehet hagyni, és egyből meg lehet nézni a lentebb található ismertetőket. De azok kedvéért, akiket érdekelhet, kicsit hosszabbá teszem az indítást. 

Gimnáziumba az 1980-as/90-es évek fordulóján jártam, amire egy változásokkal teli korszakként emlékezhetnek azok, akik átélték. Volt egy osztálytársam, Csaba, akinek ma is hálásan köszönöm, hogy megismertetett és megfertőzött az akkor hőskorát indító/élő magyar fantasy világgal. (Ez volt a M.A.G.U.S.! ) Lett is következménye nálam... Ám most mégsem a múltról szeretnék írni. Nemrégiben Csaba feltette nekem a kérdést, hogy mi is a műfaja az egyik könyvemnek. Én pedig úgy vettem, hogy ezt a kérdést a többi könyvemre is érthetjük. Egyszerű kérdésnek tűnik, mégis sok időt szántam a válasz megtalálására. Már csak azért is ment nehezen, mert sosem szerettem, ha keretek közé akartak szorítani, és címkékkel ellátni... 

Aztán ezt sütöttem ki: 

Fantasy. Az mindenképpen és örökké! 

Mese. Sok próbatétel, fejlődés és varázslat(osság) van benne. Metaforikusan fogalmazva: jó sok sárkányfejet kell kaszabolni, és a fejek száma egyre nő. 

Misztikus. Vagy akár spirituálisnak is nevezhető, mert szeretem és fontosnak tartom ezeket a témákat. 

Élet-segítő sorsmese. Ez kivételesen nem az én "találmányom". Az olvasóimnak köszönhetem, mert a visszajelzésekben nemegyszer így írták körül azt, amit a történeteim jelentettek számukra.

Kalandos. Naná, hisz már gimiben is a kalandjátékokat szerettük! 

Elvileg ifjúsági. Ha azt nézzük, hogy a legfőbb főhősök ebbe a korosztályba tartoznak, akkor ez a címke is helytálló. Ám a szereplők 90%-a felnőtt - ezért is vallom, hogy a könyvek 10 és 100 éves kor között nyugodtan olvashatóak minden korosztály számára.

Nos, ez így együtt lenne a műfaj... Ezekkel a tulajdonságokkal felszerelve, szeretettel nyújtom át a könyveimet, sorozataimat!

Könyvek és sorozatok

Legendánk ciklus

Sorsfészek világa

Popáncok meséi

Munkácsi Gabriella írói oldala
Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el